Nyomtatás
2018. február 02., péntek 08:32

Családos Nagyhét 2018

A korábbi évek hagyományai szerint idén is meghívjuk a családokat a nagyhéten Péliföldszentkeresztre, hogy nagycsütörtöktől kezdve a húsvétot megelőző napokat együtt töltsék a szaléziakkal. Elsősorban azokat a családokat várjuk, akik gyermekeikkel együtt szeretnék eltölteni a nagyhetet és a szaléziak vezetésével részt venni a húsvéti felkészülésben.
Az idei nagyhéten a szalézi rend éves vezérgondolatának megfelelően figyelünk Jézusra, aki leül mellénk a kúthoz, és az igaz élő vizet kérhetjük tőle: „Uram, add nekem azt a vizet!” (Jn 4,15) A kisebbeket az előadások alatt idén is a szalézi animátorok gondjaira bízhatják a szülők. Külön foglalkozásokkal készülnek a gyerekek számára, emellett segítik őket, hogy aktívan részt vállaljanak a szertartásokban és mélyebben megéljék a nagyhét és a húsvét eseményeit.

A program kezdete március 29-én, nagycsütörtökön délután, ajánlott érkezés 17 órától. Nagycsütörtökön a 19 órai szentmisével kezdjük a közös programokat, kérjük, hogy időben érkezzenek, hogy még kezdés előtt el tudják intézni a bejelentkezést és elfoglalhassák szálláshelyüket. Húsvétvasárnap, április 1-én ebéd után búcsúzunk a családoktól.

RÉSZVÉTELI KÖLTSÉGEK – SZÁLLÁS, TELJES ELLÁTÁS, PROGRAMOK: A/ Elhelyezés a Don Bosco Házban és a Rendházban (fürdőszobás szobákban) felnőtt: 20 000,- Ft/fő, gyermek 12 évtől fölfelé 20 000,- Ft/fő; 6-11 éves gyermek 15 000,- Ft/fő; 3-5 éves gyermek 12 000,- Ft/fő; 0-2 éves gyermek: ingyenes. Családi szoba 72 000,- Ft (2 felnőtt + 3 vagy több 12 év alatti gyermek)

B/ Elhelyezés az Ifjúsági Ház oldalszárnyában (emeletenként közös vizesblokk) felnőtt: 18 000,- Ft/fő, gyermek 12 évtől fölfelé 18 000,- Ft/fő; 6-11 éves gyermek 13 000,- Ft/fő; 3-5 éves gyermek 10 000,- Ft/fő; 0-2 éves gyermek: ingyenes. Családi szoba: 62 000,- Ft (2 felnőtt + 3 vagy több 12 év alatti gyermek)

Az árak saját, hozott ágyneművel értendők - nem csak huzatot, hanem teljes ágynemű garnitúrát (paplant vagy hálózsákot, párnát és lepedőt is) hozni kell. Helyi ágynemű igénylése egyszeri 700,-Ft/garnitúra. Kérjük, hogy igényüket előre jelezzék!

Jelentkezés március 24-ig, illetve amíg a helyek be nem telnek. Jelentkezéskor szíveskedjenek a nevük mellett a gyermekek korát, családonként az elérhetőségeket (e-mail, telefonszám) és a lakcímet feltüntetni. Jelentkezés, információ: Kitka Kláránál E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , telefon: +36-20-235-9006

Kérjük, hogy csak olyan családok jelentkezzenek, akik csütörtök estétől vasárnap délutánig, azaz a teljes programon részt akarnak venni.

FONTOS TUDNIVALÓK: * Szíveskedjenek figyelembe venni, hogy a 2-12 éves gyermekek számára fél adag ételt számolunk fel. Ha a gyermeküknek is felnőtt adagot szeretnének, azért napi 650 Ft felárat kell fizetni. Szíveskedjenek jelezni, ha ilyen igényük van. * Kérjük, hogy már a helyfoglaláskor jelezzék, ha vegetáriánus étkezést, vagy egészségügyi problémák miatt diétás étkezést kérnek, hogy a konyha elő tudjon készülni. * Minden vendégnek a program megkezdése előtt bejelentkező lapot kell kitöltenie. A kiskorú gyermekek helyett ezt a szülők kötelesek megtenni. * Hogy tartózkodásuk alatt maguk és mások is zavartalanul tölthessék idejüket nálunk, kérjük, a házirendet olvassák el és tartsák be.
Utoljára frissítve: 2018. március 24., szombat 08:49