Őszi búcsú 2025

Péliföldszentkereszten 2025-ben a Szent Kereszt felmagasztalása (őszi) búcsút szeptember 13-14-én tartjuk.

PéliLáng – Kertiparti a csillagok alatt

Nyárbúcsúztató élő zenével, grillezéssel és csillagfényes hangulattal. A nyár végén még egyszer együtt lobban a nyár – gyere el augusztus…

Kettős áldás vasárnap Péliföldszentkereszten!

Szeretettel hívunk mindenkit Péliföldszentkeresztre 2025. július 27-én, vasárnap a 10.30-kor kezdődő szentmisére, ahol kettős áldásban lehet részük!

2014. január 14., kedd 16:43

Ismét éjszakai zarándoklat Szalézi Szent Ferenc tiszteletére

A péliföldszentkereszti szerzetesi közösség és a nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskola közös szervezésében  január 25-én, szombaton éjszakai gyalogos zarándoklatot szerveznek a szalézi rend névadója, példaképe és védőszentje, Szalézi Szent Ferenc tiszteletére.

 

Erre a különleges zarándoklatra annak az emlékére kerül sor, hogy a Szalézi Szent Ferenc annyira a szívén viselte a rábízottak lelki üdvét, hogy még a fagyos alpesi hegymászás sem tántorította el attól, hogy olyan kis falvakba is elvigye a keresztény tanítást és lelkipásztori szolgálatot, amelyekben talán évek óta nem járt katolikus pap, és még az is előfordult, hogy útközben érte az éjszaka.

 

 

Gyülekezés 19 órától, indulás 20 órakor Nyergesújfaluról a Szalézi-Irinyi Középiskola oratóriumából. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy az időjárásnak megfelelő túraöltözetben induljanak útnak és hozzanak magukkal inni és ennivalót. Éjszakai szállást Péliföldszentkereszten korlátozott számú résztvevőnek biztosítani tudnak, hozott saját hálózsákban, ingyenesen.

 

Részvétel csak előzetes jelentkezéssel január 23-ig (csütörtök) Ridly István testnevelés tanárnál vagy Misquitta Claudius atyánál.

 

 

Utoljára frissítve: 2014. január 18., szombat 23:29

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A Lelkigyakorlatos Ház számlaszáma:



11784009-20604266
 

A kegytemplom felújítása

térkép

+36-20/235-9006

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Szalézi Lelkigyakorlatos Ház
2533 Bajót- Péliföldszentkereszt, Pf. 3

Copyright © 2012 LDnet