Mária búcsú Péliföldszentkereszten

Péliföldszentkereszten 2018-ban május 5-6-án tartjuk a hagyományos Mária-búcsút, amelyre sok szeretettel várjuk a hívőket, zarándokokat, plébániai közösségeket, hogy együtt imádkozzunk…

Hamarosan megkezdődik a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont építése

A Szalézi Lelkigyakorlatos Ház sikeres pályázatot nyújtott be a Gerecse Natúrpark Látogatóközponjának kialakítására, így 2019. május 31-ig 215 millió forintot…

NAGYHETI SZERTARTÁSOK RENDJE 2018-BAN

A nagyheti szertartások rendje Péliföldszentkereszten a következőképpen alalkul: VIRÁGVASÁRNAP – március 25-én 10 órakor ünnepi szentmise és barkaszentelés, Passió.

A kegytemplom

A műemlék barokk templomot 1735-ben Eszterházy Imre hercegprímás építtette, 2010-ben volt 275 éves. Ő nyilvánította hivatalosan is Péliföldszentkeresztetet búcsújáróhelynek.

A templomnak kitűnő akusztikája van.

A főoltár a szentségi trónusig vörös márványból készült 1763 körül. Az oltár előlapján a jellegzetes embléma: a kereszt négy mezőjében INNR (Jesus Nasarenus Nasarenorum Rex - Jézus, a nazarénusok királya). A főoltár építménye és a templomban található összes szobor fából készült. A főoltár legmagasabb pontján az Atya, alatta a Szentlélek és a Keresztrefeszített erőteljes megjelenítése. Az oltárok és a szobrok gazdag barokk fafaragás az 1700-as évek végéről.

Az északi mellékoltár szobrai: középen Mária, karján a gyermek Jézus, mellette Szent Imre és Szent Erzsébet.

A déli mellékoltár szobrai: középen Szent József a gyermek Jézussal (felújítva 2016-ban), mellette Keresztelő Szent János és Szent Jakab apostol.

A szószéken a négy evangélista, a hangvetőn prédikáló püspök.

A kórus mellvédjén eredeti élénk színekben fára festett 12 remeteszent, középen a böjtölő Jézus képe 1743-ból. 
A templom hét színes üvegablakán Mária hét fájdalma van megjelenítve.

 

A péliföldszentkereszti kegytemplom 2012-2014 között kívül és belül is teljesen fel lett újítva.

A kegytemplomban vasárnap 10 órakor,

 
hétköznapokon 18.30-kor van szentmise.
 

 

Csoportoknak egyeztetés után igény szerint más időpontban is lehetőséget biztosítunk.

Megjelent: 5928 alkalommal

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A Lelkigyakorlatos Ház számlaszáma:



11784009-20604266
 

A kegytemplom felújítása

Szállás - érdeklődés
  1. Érkezés(*)
    Invalid Input
  2. Távozás(*)
    Invalid Input
  3. A Rendház, a Don Bosco ház és az Ifjúsági ház is nyitva áll a vendégek részére. Jelölje, hogy az egyes épületekbe hány fővel érkeznének.
  4. Rendház
    Invalid Input
  5. Don Bosco Ház
    Invalid Input
  6. Ifjúsági ház, jobb szárny
    Invalid Input
  7. Ifjúsági ház, középső és baloldali rész
    Invalid Input
  8. Invalid Input
  9. Kérjük, adja meg elérhetőségeit, hogy felkereshessük személyre szabott ajánlatunkkal.
  10. Név(*)
    Invalid Input
  11. Telefon(*)
    Invalid Input
  12. E-mail(*)
    Invalid Input

térkép

+36-33/506-340
+36-20/235-9006

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Szalézi Lelkigyakorlatos Ház
2533 Bajót- Péliföldszentkereszt, Pf. 3

Copyright © 2012 LDnet